Szerző: kereszt3

Hogy egy kicsit teológiai szempontból is alátámasszam a “támogatósdit”: Olvashatjuk a Bibliában, hogy mielőtt Jézus eljött, az írástudók azt remélték, hogy a megváltó olyasvalaki lesz, aki majd jól a pokolba taszít mindenkit, aki valaha is vétkezett, és kioszt mindenkit, aki nem olyan felsőbbrendű, mint ők. Ehhez képest Jézus a szeretetet, az elfogadást és a kegyelmet hirdette, felkarolta a kitaszítottakat, beteget gyógyított, látszatra teljesen alkalmatlan embereket hívott el, meglátta a bűnösben az embert… Mielőtt elment, azt az örökséget hagyta ránk, hogy szeressük egymást, és óriási szégyennek tartom, hogy ezt úgy gondoljuk továbbvinni, hogy ott ítélkezünk és gyűlölködünk, ahol csak tudunk. Fontosnak tartom, hogy tudassuk a keresztényekkel, hogy lehet a témához ítélkezés nélkül is állni, hogy tudassuk a melegekkel, hogy vagyunk, akik mellettük állunk, hogy tudassuk a meleg keresztényekkel, hogy nem kényszerülnek választásra, és hogy példát mutassunk abban, hogy lehet szeretettel, elfogadással fordulni a másik felé, és meglátni benne az embert.

Rengeteg félreértést tapasztalok keresztény ismerőseim és konzervatív beállítottságú barátaim között az LMBTQIA emberekkel kapcsolatban. Örülnék, hogyha a társadalom ezen rétegeit is elérné pár, a homoszexualitással kapcsolatos alapvető információ, amit én egy év keresgélés után így fogalmaztam meg magamnak:

MI A HOMOSZEXUALITÁS? Nem betegség, amit el lehet kapni: a homoszexualitás nem szerepel a mentális betegségek jegyzékében 43 éve. Helyette az emberi szexualitás egy egészséges, de eléggé ritka variánsaként tartják számon, ami semmilyen egyéb kárt, rendellenes működést nem okoz. A modern pszichiátria szerint nincs olyan, hogy homoszexuális személyiség, tehát ez nem egy tünetegyüttes, amely más zavarokkal együtt járna. A homoszexuális embert arról lehet felismerni, hogy a saját neméhez vonzódik. Ez az egyetlen tünete biztos. Aki tanult orvostudományt, tudja, hogy egy tünet magában nem betegség. Mivel nem betegség, nem lehet lekapni, nem lehet vele másokat megfertőzni. Nem rossz példa, amit el lehet tanulni. A homoszexuális irányultságot nem lehet megtanulni, nem lehet meleggé nevelni valakit, vagy átnevelni heteróból homoszexuálissá. A ~ kialakul már a méhen belül, tehát a nevelődésnek nincs benne szerepe. Viszont aki ilyennek született, az éppen akkora ellenást érez a heteroszexualitás iránt, mint a legtöbb heteró a homoerotika láttán. El kell különítenünk a homoszexuális orientációt a homoszexuális viselkedéstől. Fontos látni, hogy bár az orientációból természetesen következik a viselkedés, de ezt a viselkedést nagy lelki tusák (és nem ritkán komoly lelki sérülések árán) el lehet ideig-óráig, akár évekig is folytatni. Ez viszont általában nagyon nem szokott jót tenni az ember pszichéjének, hacsak nem tudja valami egészen másba fordítani azokat az erőket (mint a cölibátust fogadó, amúgy eredetileg heteroszexuális szerzetesek). Fontos látni, hogy minden embert rá lehet venni különböző kényszerekkel a saját szexuális orientációjától eltérő szexuális viselkedésre. Tehát ahogy bizonyos helyzetekben természetüktől fogva (velük születetten) heteroszexuális emberek is gyakorolnak természetükkel ellentétes, tehát homoszexuális viselkedést (börtönök, internátusok, megszálló hadseregek), úgy homoszexuális orientációval született emberek is mennek bele sokszor házasságokba azért, mert a környezetük nem fogadja el a melegségüket és ettől várja a “gyógyulásukat”. (Miközben a fentiekben láttuk: gyógyulás ebből nincs, csak létezik erősebb erőltetés, nagyobb kényszer .) Ezek következtében a született homoszexuális épp úgy nem tudja belsővé tenni a heteroszexualitást, mint ahogy egy heteroszexuális férfi sem tud “megbuzulni”, még ha nagyon akar se. Egy heteró házasságban élő férfi, akitől mindenki elvárja, hogy jó apa legyen, sok szempontból hasonló módon szenved mint egy természetéből kifolyólag heteroszexuális férfi, aki a nyomor révén bekerülve a bűnözés spiráljába tehetős meleg férfiak számára nyújt szexuális szolgáltatásokat.

MIT TEHETÜNK A CSALÁDÉRT? Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy a fenti (egyébként nemzetközi orvosi kamarák által konszenzuálisan elfogadott) tényállásoknak a fényében “a család védelme mellett” szóló érvek, a homoszexuálisok jogegyenlőségét (pl.: örökbefogadás, öröklés, házasság) hátráltató érvek egészen egyszerűen értelmetlenné válnak. A családot úgy lehet megvédeni, hogy mindenki a saját érzelmi intelligenciáját fejleszti és mentális higiéniájáról gondoskodik és egy szívének-hitének-szellemének leginkább megfelelő társat keres ahelyett, hogy mások hálószobájába képzel rémes, számára visszataszító dolgokat. A melegek a legkisebb mértékben sem veszélyeztetik a családokat. Az a család, amit egy olyan homoszexuális emberre (is) építünk, akit minden áron szeretnénk a heteroszexuális normák közé szorítani, egy időzített bombán ül. Az a család, amelyet két, saját homoszexualitását elfogadó és azt vállaló, egymást szerető azonos nemű ember alapít és akár mesterséges megtermékenyítéssel, akár örökbefogadással gyereket vállal, az eddigi kutatások szerint pont akkora eséllyel lesz boldog, értékteremtő családi fészek, mint egy heteroszexuális partnerek alapította család.

MIT TEHETÜNK A HOMOSZEXUÁLISOKÉRT? Pontosan azt és annyit, amit bárki mással és bárki másért: forduljunk feléjük irgalommal, megértéssel, türelemmel, ami nekünk is jó lenne. Legyen bátorságunk átlépni a saját előítéleteinken és türelmünk meglátni a sztereotípiák mögött az embert, aki érez, örül, bánkódik, hisz, hitetlenkedik, keres, remél, gyászol, szeret, épp úgy, mint mi. Ne adjunk nekik semmiféle előjogokat. Ne tartsunk vissza tőlük semmilyen olyan jogot, amivel mi magunk is rendelkezünk. Fogadjuk el őket olyannak, amilyenek. Mint ahogyan Krisztus is ezt tette minden kirekesztettel és elesettel.

Nagyon tetszik, ha keresztény emberek kiállnak LMBTQ testvéreik mellett, bár minden keresztény ilyen szerető és elfogadó tudna lenni embertársaival szemben! Örülök, hogy Magyarországon is egyre több az ilyen ember… Remélem, évről évre egyre több ilyen csoport és kezdeményezés fog majd létrejönni. Hajráhajráááá! 🙂

Ami engem motivál, az a keserűség, harag, az elfogadás és a vágy, hogy védelmezzek. Elsősorban a homoszexuális emberek miatt megyek, azért, amit nekik kellett kiállniuk a történelem, az egyetemes emberi történelem során, és napjainkban is. Felfoghatatlan számomra, hogy miért kell két, egymást kölcsönösen tisztelő és szerető embert elítélni, szóban és tettben zaklatni, bántalmazni, kiközösíteni pusztán azért, mert azonos neműek. Nem értem, kinek miért fáj vagy kinek miféle gondot okoz az ő kapcsolatuk. A heteroszexuális kapcsolatok hemzsegnek negatív példáktól, mégis azt állítják be etalonnak és természetesnek, miközben a homoszexualitás az emberiséggel egyidős, sőt, az állatvilágban is mindig jelen volt és jelen is lesz. Ugyanolyan természetes, mint a barna szem, a balkezesség. És ugyanúgy nem tehetnek róla. Homoszexuális emberek heteró szülőktől származnak, ideje lenne már végre elfogadni mindenkinek, hogy ha hirtelen mind eltűnnének, már aznap új homoszexuális gyermekek jönnének világra, mert a szüleiktől kapják a génállományukat, ami által így születnek. De még ha választás kérdése lenne sem lenne joga beleszólni az életükbe senkinek. Mégis megteszik. Nem értem, és ez keserűvé tesz, és haragossá, és ez visz ki a pride-ra. Hogy kiállhassak mellettük. Mert ugyanolyan emberek, mint bárki más. Nem több és nem jobb senki a másik embernél pusztán azért, mert úgy véli, ő van többségben.

“Nincs nagyobb bűn egy olyan ítéletnél, melyet magad mondtál ki valaki fejére, mert úgy vélted, megteheted.” (Hioszi Tatiosz) Számomra ez foglalja össze legjobban azt, amit érzek és gondolok erről. Senkinek nincs joga elítélni a másikat. És ezt a Biblia is megírta nem egyszer, nem egy helyen. Ez a keresztény vallás egyik alapja is, Jézus egyik fontos tanítása. Sokan mégis semmibe veszik.

Azt pedig mindenképpen nagyszerű dolognak tartom, hogy keresztény hívő nem lmbt emberek is kimennek és támogatják őket. Sajnos az egyháznak óriási szerepe van az elítélésükben és üldözésükben, és óriási dolognak tartom, hogy vannak, akik hitüket megőrizve felismerték, hogy amit tesznek, az ítélkezés és gyűlölködés, az nem Jézus útja. Örülök, hogy látom, vannak, akik igazi keresztényként igyekeznek élni. Nem csak szavakkal, hanem tettekkel. Hogy úgy igyekeznek cselekedni, ahogy azt Jézus tanította. Szeretnek, elfogadnak, befogadnak. Ez szerintem nagyszerű.

Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy létrejött ez a csoport. Egyszer voltam eddig a Prideon, tervezem az idei részvételt is, de még nem biztos, hogy eltudok jutni. Nagyszerű érzés, hogy egy keresztény közösség így kiáll mellettünk, életemben másodszor tapasztalatok talán elfogadást keresztény emberektől. Sokat segítetek nekünk, hogy elfogadjuk magunkat. 🙂 Talán ez volt a legnehezebb a coming out óta számomra, ugyanúgy gyakorolni a vallásom, a hitem, ugyanúgy eljárni bűntudat és a támadástól való félelem nélkül misére. Most illeszkedek vissza, lassan, de biztosan. Köszönöm. 🙂