Philip Jancey keresztény író a homoszexualitásról

.
.
What’s so Amazing about Grace? [Mi olyan csodálatos a kegyelemben?] című könyvedben írsz barátságodról Mel White-tal, a Soulforce vezetőjével. Mi az álláspontod a melegekről az egyházban?

 

Te aztán nem kerülgeted a forró kását! Mel, aki korábban híres keresztények szellemírója volt, jelenleg pedig egy kiemelkedő melegaktivista, évekig az egyik legközelebbi barátom volt, mielőtt felfedte nemi irányultságát. (Mellesleg azóta is közeli barátok vagyunk.) Elnyomta és elrejtette homoszexualitását. Megházasodott, szép karriert futott be a keresztény könyvkiadásban is és a lelkipásztori szolgálatban is, valamint a Fuller Seminary oktatójaként. Mel lett számomra a kapu abba a világba, melyről azelőtt az égvilágon semmit nem tudtam. Történetét a Stranger at the Gate [Ismeretlen a Kapuban] című könyvében meséli el. Mind tisztában vagyunk azzal, milyen megosztó egy téma ez. Kapom is a leveleket mindkét oldalról: a konzervatív keresztényektől, akiket elborzaszt a gondolat, hogy Mel a barátom marad és hogy ezután írásaimban együtt érzek majd a melegekkel, a másik oldalról pedig azt követelik, hogy menjek tovább ezen az úton, a melegjogok teljes elismeréséig.

Mel White-tal való kapcsolatom mindig arra figyelmeztet, hogy nem dolgom az egyház abszolút, részrehajlástól mentes véleményét közvetíteni. Épp elég ítélkezésben van része az egyház részéről. Én ezt szeretném ellensúlyozni azáltal, hogy szeretettel és ítélkezéstől mentesen állok hozzá. Jó barátom lett Mel partnere is. Azt hiszem, ezt nem is lehetne másképp csinálni: úgy, hogy Mel a közeli barátom marad, miközben nem veszek tudomást arról, aki fontos része az életének. Nem értek egyet Mel minden döntésével, de ezek Mel döntései, nem az enyémek, ezek Melre és Istenre tartoznak. Visszagondolok arra, hogy Krisztus milyen ellenségesnek láthatta az embereket akikkel dolga volt, mégis tisztelettel, együttérzéssel és szeretettel állt hozzájuk.

Egy ilyen kérdésben tehát abból indulok ki, amiben teljesen biztos vagyok. Biztos vagyok abban, hogy hogyan kell hozzáállnom a melegekhez: szeretettel. Ahogy egyszer valakitől hallottam: „a keresztények nagyon fel tudnak háborodni azon, ha más keresztények másképpen vétkeznek, mint ők”. Amikor azt kérdezik tőlem, hogy vagyok képes a barátja maradni egy olyan bűnösnek, mint Mel, én egyszerűen visszakérdezek, hogy Mel hogy képes barátja maradni egy olyan bűnösnek, mint én. Végülis Jézus elég sokat beszélt az irigységről, képmutatásról, büszkeségről és a szexuális vágyakról – amely bűnökkel én magam is küszködök – de soha nem említette a homoszexualitást. Még ha arra a következtetésre jutok is, hogy a homoszexuális életforma rossz, ahogy sok konzervatív keresztény teszi, a meggyőződésem akkor is az, hogy szeretettel feleljek.

Hogy hiszem-e, hogy homoszexuális emberek lehetnek egyszersmind elkötelezett keresztények is? Teljes meggyőződéssel. Túl sok embert ismerek közülük ahhoz, hogy ezt megkérdőjelezzem. Ahogy azt is hiszem, hogy alkoholisták és gőgös képmutatók is lehetnek azok. Egyszóval, bűnösök lehetnek elkötelezett keresztények, és távol álljon tőlem, hogy mások bűneit rangsoroljam.

Ehhez a hozzáálláshoz segíthet, ha elgondolkodunk például elvált barátainkkal való kapcsolatunkról. Hülyén érzem magam emiatt? Vajon velük is kerülöm a témát a jelenlegi partnerükről vagy a korábbi életükről? Vagy a kapzsi barátaimra gondolok. Hogy kezelem az ő gyengeségeit?

 

Szerinted helyes lenne azt mondani, hogy bár nem hiszed, hogy Isten elítéli a homoszexuális vágyakat, hiszen heteroszexuálisok is átélik ezeket a kísértéseket, de hogy megélni ezeket lélekben vagy testben már bűn a Biblia szerint?

 

Helyesebb lenne azt mondani, hogy szándékosan nem foglalok állást ebben a kérdésben. Azt figyeltem meg, hogy ahogy valaki odaáll valamelyik párt mellé, ott vége szakad a beszélgetésnek. Keresztény homoszexuálisoktól azt hallom, hogy milyen csalódottak, hogy nem hagyom jóvá nézőpontjukat, a konzervatív keresztények pedig azért csalódottak, mert nem ítélem el a homoszexuális gyakorlatot.

Egyetértek-e azzal, ahogy homoszexuális keresztények értelmezik a Bibliának azt a hat bizonyos passzusát, miszerint az nem a viselkedésükre vonatkozik? Nem. Lehet, hogy igazuk van, de egyelőre nem vagyok meggyőzve. Elítélem a szexuális promiszkuitást is, legyen az hetero- vagy homoszexuális formában.

Mindazonáltal, hadd kezdjem azzal, amiben biztos vagyok: a melegekhez való hozzáállásommal. Úgy tűnik, ez a leginkább egyértelmű üzenet, ami adatott. És az ítélkező légkör olyan erős, hogy nem is érzem szükségét annak, hogy képviseljek valamilyen kiforrt, nem részrehajló véleményt. Szóval inkább nem foglalok állást hivatalosan. Egyszerűen próbálom szeretni azokat a homoszexuális egyéneket, akiket ismerek, és próbálom a kegyelem üzenetét terjeszteni abban a gyülekezetben, amely ezt a bűnt – ha ez egyáltalán bűn – különleges skatulyába helyezi. Inkább fenntartanám a kapcsolatomat a „meleg keresztényekkel”, akik annyira elszigeteltek, ugyanakkor a konzervatív keresztényekkel is, akik erről a témáról olyan keveset tudnak.

Dag Hammarskjöld mondta, hogy két szembenálló fél közt ő először azt a legkisebb pontot kereste, amiben azok megegyeznek, és ebből kiindulva kezdett el dolgozni az ügyön. Én is valami hasonlót próbálok csinálni: inkább azt a biztos talajt keresem, amely nem ítélkezést hanem megértést kér mindkét féltől. Biztos vagyok tehát abban, hogy hogyan kell hozzáállnunk a homoszexuálisokhoz, még akkor is, ha a homoszexuális gyakorlatot bűnnek tartjuk, és emellett kiállok a legvégsőkig. Ahhoz nincs szükség a kegyelemre, hogy olyan embert szeressek, aki pont olyan, mint én; ahhoz viszont nagyon is szükség van rá, hogy olyat szeressek, akit elítélek. Megtanultam, hogy az ítélkezést Istenre hagyjam.

Ne feledjük, hogy nem olyan régen az egyház még ugyanúgy elítélte az elvált embereket, ahogy ma a homoszexuálisokat. Egyetértek azzal, hogy sem a kísértés, sem a homoszexuális orientáció nem tekintendők bűnnek. Ezen felül semmi egyébre nem válaszolok. Vitatkozzanak csak mások erkölcs és bibliai egzegézis fölött, erre amúgy is úgy tűnik, elég sokan vállalkoznak.

 

Lehetséges volna-e “szeretni a bűnöst és gyűlölni a bűnt?”

 

De hát nem ezt tesszük egyfolytában? A Biblia a gyűlöletes szót használja azokra, akik hazudnak, tiszteletlenek szüleikkel vagy házasságtörők – mégis találunk módot arra, hogy szeressük ezeket az embereket, annak ellenére, hogy cselekedetüket elítéljük. Ezenkívül a Biblia elég világosan és határozottan szól a válás ellen, mégis a legtöbb keresztény megtalálja a módját annak, hogy szeressék elvált barátaikat és rokonaikat. Nem kell jóváhagynunk egy bizonyos magatartást ahhoz, hogy szeretettel viszonyuljunk valaki felé – ha tényleg ez volna a feltétele, akkor nagy bajban lennénk. Ahogy egy AIDS-áldozatokkal dolgozó barátom mondta: „Rájöttem, hogy a keresztények nagyon kiborulnak azon, amikor más keresztények másképp vétkeznek, mint ők”. Egyesek a homoszexualitást egy megkülönböztetett bűnnek tartják. Azt hiszem, az én bűn-fogalmam ennél tágabb.

A hozzáállásunkat alázat és szolgálat kellene, hogy jellemezze. Említettem Ed Dobson gyülekezetét Grand Rapids-ben, mely elhatárolódik mindenféle politikai állásfoglalástól és arra buzdítja a tagokat, hogy segítsenek AIDS-eseknek. Elítélik ugyan a homoszexuális létformát, de vádaskodás helyett gyakorlati segítséget nyújtanak, és az a tapasztalatuk, hogy azok, akiket szolgálnak, később sokkal nyitottabbak az üzenetükre.

Szeretném kiemelni, hogy vannak olyan előbújt homoszexuális keresztények, akik nem látják bűnnek a homoszexualitást, főleg ha azt tartós kapcsolatban gyakorolják. Egy kis tudományos segítséggel másképp értelmezik azt a bizonyos pár részt a Bibliában, mint ahogy az egyház hagyományosan értelmezte. Bár nem értek egyet ezekkel az interpretációkkal, sokan közülük őszinte Biblia-hívők és tényleg azt hiszik, hogy a szerző templomi prostitúció bizonyos gyakorlataira gondolt, nem napjaink homoszexuális gyakorlatára. Más meleg keresztények pedig kitartóan küzdenek a kísértés ellen.

Azután, hogy írtam Mellel való barátságomról, sok levelet kaptam, mely elítéli ezt a barátságot. „Hogy vagy képes barátja maradni egy ilyen bűnösnek!” – írták. Sokat gondolkodtam a kérdésen, és jó pár válasz felsejlett bennem, mind a Bibliára alapozva. De a leginkább lényegre törő válaszom tulajdonképpen egy kérdés: „Hogy képes Mel a barátja maradni egy olyan bűnösnek, mint én?” Az egyetlen remény mindannyiunk számára, függetlenül attól, hogy konkrétan milyen bűneink vannak, a rendíthetetlen bizalom egy Istenben aki megmagyarázhatatlan módon minden bűnöst szeret, még azokat is, akik másképp vétkeznek, mint mi.

 

Mit gondolsz a meleg gyülekezetekről?

 

Jártam pár meleg gyülekezetben, és elszomorít, hogy az evangéliumi egyház egy az egyben kitaszítja őket. Csodálatos, elkötelezett keresztényekkel találkoztam, akik a Metropolitan Community Church közösségeibe járnak, és azt kívánom, bár a nagyobb gyülekezet is értékelhetné és élvezhetné hitük gyümölcsét. Ugyanakkor nem tartom egészségesnek, hogy egy egész felekezet egyetlen tulajdonság köré szerveződik – ezeknek az embereknek szükségük lenne arra, hogy szélesebb körben is bevonódhassanak Krisztus Testébe.

Ami a gyakorlati kérdéseket illeti, mint hogy kinevezhetünk-e szolgálatra meleg szolgálókat, akkor zavarban vagyok, mint sokan mások is. Van egy pár – nem sok, de egy pár – szakasz a Szentírásban, ami meghökkentő számomra. Őszintén szólva fogalmam sincs, mi a helyes válasz ezekre a kérdésekre. Szabadúszó vagyok, nem egy bizonyos felekezet vagy gyülekezet képviselője ezért megengedhetem magamnak a luxust, hogy azt mondjam: „Én ezt gondolom, de igazából nem tudom”, ahelyett, hogy gyülekezeti irányelveket gyártsak.

 

Látsz reményt a kompromisszumra?

 

Persze, a fővonalas felekezetek mind dűlőre jutottak a homoszexualitás témáját illetően, megnyitották a szolgálati lehetőségeket homoszexuálisok előtt, tehát a vezetőségben tagok lehetnek és egyes esetekben áldásukat adják felszentelésükre vagy házasságukra.

Az evangéliumiak nem ebbe az irányba indultak el, és még mindig rágódnak a probléma felett. Az én gyülekezetem Chicagóban jópár évet rászánt a homoszexualitás tanulmányozására. A gyülekezetnek vannak nyíltan homoszexuális tagjai, de nem tűr meg gyakorló homoszexuálisokat vezető pozícióban (ahogy nem házas de „gyakorló” heteroszexuálisokat sem, bármit jelentsen is az). A homoszexualitást tanulmányozó bizottságunk tagjai bibliai, teológiai és társadalmi szempontokat is figyelembe véve megegyezésre jutottak: szívesen fogadjuk a melegeket a gyülekezetben, de nem kaphatnak vezetői pozíciót. Konzervatív tagjaink ezen feldühödtek és már a befogadás gondolatára otthagyták a gyülekezetet. Homoszexuálisok közül szintén odébbálltak, mert így a gyülekezet csak megerősítette őket „másodosztályú polgár” státuszukban.

Nincs semmilyen csodamódszerem. Úgy hiszem, hogy a gyülekezetnek elsősorban saját határain belül kell fenntartania a rendet, nem a világban (lásd: 1 Korinthus 5). Alázattal el kell fogadnunk, amit a Szentírás tanít, de nem szabad másokban egy-egy bűnt kiszúrnunk, és mindig szeretetteljes lelkületet kell mutatnunk, és persze alázatot. Ez nem válasz, de legalább kezdete lehet egy párbeszédnek.

 

Hogyan alakíthatnának ki evangéliumi keresztények egy megértő (netán elfogadó) hozzáállást a melegekhez?

 

Ennek egyetlen útja a személyes ismeretség révén van. Hihetetlen, mekkora hatással van az érzéseidre, amikor hirtelen a te lányod vagy a te testvéred bújik elő. Az én esetemben a barátom, Mel volt az. Hirtelen arca lett mindennek amit azelőtt a témáról olvastam, egy személy formájában, saját történettel. Ez mindent megváltoztatott. Ez az egyik oka annak, hogy úgy sajnálom, hogy a gyülekezeteknek olyan kevés kapcsolatuk van ilyen emberekkel. Jártam meleg gyülekezetekben, ahol az emberek hitbuzgóságát és odaszánását látva a legtöbb evangéliumi gyülekezet elszégyellhetné magát. Az ítélkező konzervatív keresztényeknek kapcsolatba kellene lépniük ilyen emberekkel, és fordítva.

 

A legtöbb keresztény szerint a melegeknek fel kell adniuk nemi irányultságukat ahhoz, hogy elfogadják őket. Mit üzensz az ilyen gyülekezeteknek?

 

Ha egy gyülekezet azt kéri tőled, hogy add fel nemi irányultságodat, nos akkor nekik alapvető ismeretbeli hiányosságai vannak. Tudok egyes közösségekről, ahol a szexuális magatartást próbálják megváltoztatni, de nem tudok egy helyről sem, ahol magát az irányultságot is – persze mind beismerik, hogy bármi ilyen jellegű változtatás egy életen át tartó küzdelmet jelent. Csak remélni merem, hogy az adott vezető nyitott a párbeszédre, és hogy az adott meleg keresztény veszi a fáradságot és bízik abban, hogy van értelme elmagyarázni a nemi irányultság pszichológiáját, csakúgy mint meghallgatni a bibliai ellenérveket. Én nem vagyok meleg, ezért én nyilván másképp mennék oda ahhoz a vezetőhöz. Én arra mutatnék rá, hogy Jézus hogyan bánt azokkal, akik erkölcsileg csődöt mondtak – tehát onnan kezdeném, ahol az a vezető áll, aki a homoszexuálisokat erkölcsi csődnek látja. Jézus egy ilyen nőt választott első misszionáriusaként, egy nőt, akinek öt korábbi házasság szerepelt az önéletrajzán. Azt kérdezném attól a vezetőtől, hogy ő vajon azt kéri-e gyülekezete minden tagjától, hogy hagyja „bűneit” az ajtó előtt. Mindenkit meginterjúvol a szexuális tevékenységeiről? Kizárja-e azokat, akik túl büszkék, képmutatók vagy törvénykezők, tehát olyan bűneik vannak, melyek bosszantották Jézust? Olyan helynek látja a gyülekezetet, ahova csak hasonló nézőponttal rendelkező emberek járhatnak? Vagy olyan helynek, ahova csak „révbe ért” emberek jöjjenek, nem pedig olyanok, akik még „úton vannak”? Szóval ilyesmiket kérdeznék.

 

Sok meleget már annyira megbántott gyülekezetük hozzáállása homoszexualitásukhoz, hogy végleg el is jöttek onnan. Mit üzensz azoknak, akiket maga a gyülekezet űzött el, és akik talán hitüket is elvesztették?

 

Talán jobb is, ha egy kis időt az egyházon kívül töltenek. Meggyőződésem, hogy a keresztény vallás definíció szerint nem olyan vallás, melyet egyénileg, elszigetelt módon kéne megélnünk. Ha valaki nem találja a helyét egy intézményesült egyházban, akkor legalább keressen egy kiscsoportot, bibliatanulmányozó csoportot vagy valami más közösséget, ahol talán hasonló gonddal küszködő emberek vannak. Azt is hasznosnak találom, hogy az ilyen módon sebzett ember olyan istentiszteleti formát keres, ami radikálisan más mint az a forma, aminek keretein belül sebeit kapta. Például ha az Assemblies of God vagy a Brethren gyülekezetből jöttek, akkor megpróbálhatnának egy ortodox vagy episzkopális gyülekezetbe járni, ahol egész más szertartási formák uralkodnak, és ezek talán nem hívják elő a múlt védekezési mechanizmusait.

Mesélhetnék történeteket – és a könyveimben mesélek is – a gyülekezetekről, ahol felnőttem. Gonoszság és szűk-látókörűség tekintetében méltó riválisai bármely más gyülekezetnek. Mégis, ha a múltbeli rossz tapasztalataim miatt feladtam volna a hitem, én veszítettem volna a legtöbbet.

 

Minden jog fenntartva © 2009 by Philip Yancey
Forrás: http://philipyancey.com/q-and-a-topics/homosexuality