Perintfalvi Rita teológusnő: Isten szeretet és semmi más

.
.
Klasszikus értelemben a böjti időben sokan arra gondolnak, hogy mi az amiről le tudnának mondani (étel, ital, szórakozás, rossz szokás) stb. A spirituális úton és az ilyen aszketikus (lemondásra, önsanyargatásra épülő) gyakorlatoknak azonban több veszélye is van.

Az egyik az, amit középkori festményekről jól ismerjük, ahol önmagukat korbácsoló, a saját maguknak okozott fizikai szenvedést, kínt élvező embereket látunk. Egy egészséges lelkű ember számára az önbüntetés nem okozhat örömet, ez abszurd. Persze egy embernek rengeteg olyan belső konfliktusa lehet, ami miatt úgy érzi, hogy büntetnie kell magát, de ez attól még nem lesz egészséges. Az aszketikus önkínzás mögött gyakran az önelfogadás vagy a helyes önszeretet hiánya húzódik. Szóval, ha valaki ilyenkor a böjti időben önkínzásra érez késztetést annak fontos lenne feltennie a kérdést: Miért nem szeretem magamat? Mi az, amit nem tudok elfogadni magamban? Mi az, amit nem tudok megbocsátani? Persze a gyógyír nem egyszerű, hiszen az önelfogadás és az önkép egy vallásos embernél mindig összefügg az Istenképpel. Aki pedig csak a büntető, ítélkező Istent ismeri annak nehéz mit kezdenie azzal a gondolattal, miszerint az Isten szeretet és semmi más. Aki minden egyes teremtményét úgy akarja és úgy fogadja el, amint van. Egy feltételek nélkül örökre kimondott igennel.

A másik veszély az, mikor maga a gyakorlat, ami csupán egy eszköz, céllá válik. Aki csak arra figyel, hogy minél kevesebbet egyen vagy igyon, hogy minél több dologról lemondjon és azt gondolja, ha ezt vagy azt megteszi akkor ő már tökéletes, de minden bizonnyal különb másoknál. Ez a spirituális gőg. Ami a tökéletesség és a kiválasztottság önbecsapó tudatára épül. Jónás nem akart Ninivébe menni és prófétálni a városnak a megtérésről, mert tudta, hogy Isten irgalmas és meg fog bocsátani. Jónás a város pusztulását akarta, mert nem bírta elviselni a tudatot, hogy Isten szeretete nemcsak őrá, nemcsak a kiválasztott népre, hanem mindenkire vonatkozik. Még azokra is, akik nem is ismerik őt. A hívő emberek egyik örök kísértése azt gondolni, hogy mivel magukat erkölcsileg jobbnak, Istenhez közel állóbbnak tartják, ezért az Isten is jobban szereti őket a nem-hívőknél vagy a más hitűeknél vagy a „bűnösöknél”. És ekkor jön Jézus és az arcukba tolja a paradox példabeszédet a 99 igaz bárányról, akik nem érnek annyit, mint az egyetlen egy elveszett bárány. Nehéz ezt elviselni, ezért az is lehet egy böjti gyakorlat, hogy mit kezdek azzal, hogy nem tudom megvásárolni az Isten szeretetét, sőt azt sem tudom rákényszeríteni, hogy gyűlölje azokat, akiket szerintem gyűlölnie kellene? A SZERETET MÉRCÉJE NEM LEHET AZ, AMIT MEGTAGADUNK VAGY AZ, AKIT KIREKESZTÜNK!
.
.
A kövek kenyérré változtatása

Ekkor így szólt hozzá az ördög: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” 4De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.”

A kísértés abban áll, hogy Jézus bevesse saját isteni teljhatalmát és megszabadítsa magát a hiánynak egy állapotától, itt konkrétan az éhségtől. Jézus visszautasítását kétféleképpen is lehet értelmezni:

  • Isten szava az élet tulajdonképpeni forrása és nem a kenyér. Az Istennel és az ő szavával szembeni engedelmesség fontosabb a materiális táplálék és a jólét keresésénél, akkor is, ha ez egy nehéz út. Mt 27,40: „Ha az Isten fia vagy, szállj le a keresztről!“ – A kísértés lényege abban áll, hogy Jézus kitérjen a szenvedés útjából. Élet: könyebb út – nehéz út. Melegnek lenni egy nehéz út.
  • Istennek hatalma van ahhoz, hogy az embert életben tartsa és táplálja kenyér nélkül is. Ezzel szemben a kísértés az Isten felé való bizalom elárulását jelentené. Az élet forrása nem magában az emberben van, hanem Istenben. Az ember egy olyan lény, aki önmagában szükséget szenved és rászorul az Istenre. Felesleges minden aggodalom, önféltés!

.
.
Leugrás a templom párkányáról

9 Ekkor Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! 10 Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak; és: 11 Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” 12 De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”

Ez az egyetlen olyan kísértés, amelyben maga az ördög idéz a Bibliából – ezt lehet úgy is érteni, hogy a biblia szövegeket meg lehet gyalázni azzal, ha valaki azokat saját elképzelései „igazolására” használja. Egzegézis! Politikai megbecstelenítés.

Az a motívum, hogy Jézus lemond az isteni megmentésről megtalálható a passiótörténetben is.

Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? 54De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?” Mt 26,53f.

43Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok.” Mt 27,43

Ezzel Jézus elfogadja mindazt a korlátozottságot, amit az hoz magával, hogy ő emberré lett. Ennél a kísértésnél ez konkrétan azt jelenti, hogy sebezhető és halandóvá lett. Mi sem akarjuk elfogadni azt, hogy sebezhetőek vagyunk! 2. Bőr – elszigetelődés a szenvedőről
.
.
Világhatalom

5Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. 6„Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. 7Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” 8Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!”

Mátéi változat: „távozz tőlem, Sátán!(ὕπαγε, σατανᾶ) akárcsak Mt 16,23 ahol Jézus szó szerint ugyanezt mondja Péternek, aki kritizálja Jézus döntését, hogy útja az isteni dicsőség elnyeréséig szenvedésen és a kereszten keresztül kell, hogy vezessen. Jézus mindkét esetben fölébe helyezi annak „amit az emberek akarnak” azt „amit, az Isten akar”. Ezzel szemben a sátán „hatalmat kínál szenvedés nélkül” ill. „uralmat a kereszt kihagyásával”.
.
.
Miért ez az út a megváltás útja? Miért nem egy diadalittas győzelmi menet?

Lehetséges-e transzformálni a szenvedést?

De vajon lehet-e transzformálni a kirekesztettség tapasztalatát? Az az élmény, hogy az ember kívülálló, idegen, „más”, amikor egy közösség kirekeszti saját magából súlyosan traumatizáló. Még nehezebb a teher, ha a kirekesztést morális alulértékelés, megbélyegzést kíséri. Ilyenkor az emberrel két dolog történhet: vagy összetörik lelkileg és megsemmisül, esetleg öngyilkos lesz vagy pedig megtanulja ezt a tapasztalatot transzformálni. Hogyan lehetséges ez? Ebben segíthet ez a két aprócska megfontolás: Isten maga a szeretet és semmi más, és hogy egyetlen elveszett bárány fontosabb 99 igaznál. Másrészt ezt a kirekesztettség érzést egy sajátos erőtérré lehet transzformálni, amikor érzékennyé válok mások szenvedésére, másfajta idegenségre és én leszek az, aki segítek nekik, aki közösséget adok nekik, aki befogadom őket. Mert a szeretet mércéje nem lehet az, amit megtagadunk és az, akit kirekesztünk, hanem csak AZ, AMIT ODAAJÁNDÉKOZUNK MAGUNKBÓL ÉS AZ, AKIT BEFOGADUNK!!!!