Válasz Nagy Gergely: Kereszténység és homoszexualitás című írására

(Megjelent a Kálvinista Apologetikai Társaság honlapján, 2017 július 15-én)

.

.Tisztelt Nagy Gergely!

A tegnapi nap folyamán jutott el hozzám a Kereszténység és homoszexualitás című cikke, amely kapcsán írom Önnek e levelet. Bizonyára másik is megtették, hogy megírták véleményüket, és nem csupán személyes érintettségük okán. (Előre szeretném bocsájtani, hogy nem vagyok semmilyen lobbicsoport tagja, és senkinek a nevében nem írok. Saját elhatározásomból teszem ezt.)

Én elsősorban nem cáfolni szeretném a cikkben leírtakat, és nem is rámutatni néhány érvelési hibára, hiszen az nem vezetne előre. Nem is érzem magam feljogosítva erre, hiszen Önnel ellentétben én nem vagyok teológus végzettségű.
Én inkább a párbeszéd megteremtésének fontosságában hiszek, és abban, hogy ha személyes történeteken keresztül ismeri meg a meleg emberek életét/hitbeli vívódásait, akkor talán nem így írta volna meg ezt a cikket. Természetesen nem vitatom el a véleményszabadságot, azaz Önnek továbbra is joga van azt gondolni, hogy a melegek bűnös hajlamúak, és az evangélium ereje meg tudja őket változtatni, és az általuk hirdetett „tanok” ellen védekezni kell. Azonban szeretnék Önnek mesélni. Ismerjen meg egy meleg embert, azaz engem.

Általános iskolás korom óta templomba járó ember vagyok. Minden vasárnap, sőt hétköznaponként is buzgón látogatom egyházamat. Gyülekezetem oszlopos tagja vagyok, sok feladatot vállalok, amit örömmel végzek. Lelkészemmel roppant sokat beszélgetek, amik előre visznek mindannyiunkat. Szüntelenül azon dolgozom, hogy a gyülekezeti élet pezsgő legyen. Erre sem időmet sem pénzemet nem sajnálom.

Azonban mégsem vagyok őszinte. Úgy ülök lassan 20 éve a templom jobb oldalának 5. padjában, hogy senki nem tudja, ki vagyok én. Nem nősülök meg, talán agglegény maradok…- gondolják a kedves idősebb gyülekezeti tagok. Mások inkább nem kérdezik meg, te miért nem hozod el a párod a bibliakörbe, mint ahogy a kortársaim teszik. A lelkészem folyton arról ábrándozik, hogy milyen prédikációt mond majd az esküvőmön. Én ilyenkor szemlesütve figyelek. Nem mondom el, hogy esküvőm biztos nem lesz.

Tisztelt Nagy Gergely! Én óvodás korom óta érzem, hogy nem a lányok tetszenek. Mai napig tisztán emlékszem erre. Nem tudom, milyen bűnt követhettem el 0-3 évesen, hogy ezt a „keresztet kaptam”, de mostani elméletem szerint így születtem. Volt egy időszak az életemben, amikor majdnem megfojtott ez a tudat, mert mindenki mást vár el tőlem. Ekkor megfordult a fejemben, hogy változtatok, és egy lánnyal kötöm össze az életem. (Ez a gondolat azonban olyan volt nekem, mint ha Önnek azt mondanák, hogy éljen egy fiúval élete végéig. Amit most érez, azt éreztem én is.) Az egy életen keresztül tartó hazugság lett volna. Ezzel nem akartam sem magam, sem egy lányt, sem a hitem tönkretenni. Hazudni Isten színe előtt pedig végképp nem.

Rájöttem, nem tudok változni. És higgye el, nem azért mert nem akarok, hiszen ki akarna folytonos kérdőjelek közt, megvetettségben, félve élni. Én biztosan nem. Ezért a másik utat választottam. Elfogadtam magam ilyennek. Valamiért ilyennek kellett lennem. Nem tartom magam nagyobb bűnösnek, mint bárki más ember a templomomban. Az életem szép mederben zajlik, azt érzem, Isten figyel rám, és a tenyerén hordoz. (Azt csak félve jelzem: talán engem így szeret: sötétszőke hajúan, zöld szeműen, reformátusként, mosolygós, innovatív gyülekezeti tagként és melegként…)

Zárásként még annyit leírok, hogy nem lettem ateista. Az egyházam ugyanis azt várja tőlem, hogy változzak meg. Legyek más. Nem tudok. Nem tudok holnaptól barna szemű lenni, mint ahogy nem tudok heteroszexuális sem lenni. Márpedig ha meleg maradok, akkor pokolfajzat vagyok. Nem látnak szívesen a templomomban… Nehéz így egy közösségbe járni, egy közösséghez tartozni. Lényegében ez lenne a levelem fő mondanivalója. Hány olyan meleg ember van, aki bujkál. Aki szemlesütve áll a templom utolsó sorában. Aki nem lehet őszinte a lelkészével. Aki nem hozhatja el legnagyobb örömét – a boldogságát Isten színe elé. Egyenes út a hitvesztés felé… Aki mégis marad, az csöndben ül. Nagy csöndben. Valószínű az Ön gyülekezetében is. Képzelje csak most egy pillanatra az ő helyében magát, és ezzel az érzéssel olvassa el a cikket, amit írt.

Én azt gondolom, az erkölcs és a törvény áll és maradandó. Ezt nem vitatom el Öntől. De számomra mindent felülír Isten véghetetlen szeretete. Ez pedig független nemtől, származástól, bőrszíntől, vallástól és szexuális orientációtól.
Köszönöm, hogy végigolvasta ezt a levelet.

Budapest, 2017. július 16.

(a szerző református meleg gyülekezeti tag)